2013. március 23., szombat

Brownie

Életem első próbálkozása volt ez a süti, és úgy néz ki, hogy visszatérő lesz a konyhámban.

Bölcsis húsvétváró délutánra készültünk, és alig egy órácskám volt, hogy valamit összeüssek, mert nem akartam üres kézzel menni. Erre esett a választásom, és bár mire menni kellett nem hűlt ki teljesen a süti, de csak morzsák maradtak belőle. És ami a legjobb, hogy ma ismétlést kért a család, mert az itthon maradt széle nem elégítette ki a felmerült igényeket. :)

Hozzávalók:
20 dkg vaj
20 dkg étcsoki (min 60 %-os kakaótartalommal)
25 dkg porcukor
3 tojás
12 dkg liszt
1 tk vanília kivonat
10 dkg pörkölt törökmogyoró
csipet só

Először a vajat a csokival összeolvasszuk gőz fölött, majd hagyjuk picit hűlni. Közben kimérjük a többi hozzávalót. Majd jöhet a porcukor, amivel simára keverjük a csokis vajat. Ezután a tojások egyesével kerülnek a masszánkba. Ekkor jöhet a vanília, és a sóval elkevert liszt. Ha simára kevertük a tésztánkat, akkor a mogyorót durvára törjük/vágjuk, és hozzákeverjük a tésztánkhoz a 2/3-át. Kisebbb méretű vajazott lisztezett tepsiben, vagy sütőpapírral bélelt tepsiben eloszlatjuk, tetejét megszórjuk a maradék mogyoróval.

180 fokos előmelegített sütőben sütjük kb 20-25 percig. Akkor jó, ha a teteje már szilárd, de a tűpróbánál még a tűre ragad.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése