2013. március 17., vasárnap

Puncs-szelet

Valami mást akartam sütni, és mostanában többször is találkoztam blogokon puncstortával. Nekem is van hozzá bevált receptem, de az kakaós verzió. Most pedig nem olyat akartam. Úgyhogy vegyítettem a recepteket, és alkottam.

8 tojásból piskotát kevertem, amit aztán 2:1 arányban elosztottam. A nagyobbik adagot simán betettem sülni a sütőbe. A kisebbik adagba pedig kevés piros ételfestéket kevertem, és azt úgy sütöttem ki. A kisült piskótákból két azonos méretű darabot vágtam úgy, hogy az egyik a színezetből volt, a másik a hagyományosból. A leeső darabokat pedig kockáztam.

Közben 2 dl vizet 18 dkg cukorral összeforraltam, majd amikor már kezdett picit sűrűsödni öntöttem bele rumaromát és vanília aromát, és itt is kapott pici ételfestéket. Ezt a keveréket öntöttem a piskótakockákra, és elkevertem.

Ekkor az egyik lapomat megkentem baracklekvárral, és elosztottam rajta a  tölteléknek szánt tésztadarabokat. Majd megkentem a másik lapom alját is lekvárral és lekváros felével a süti tetejére tettem. Ekkor egy szilikonos sütőlap került rá és egy kis súly (most 2db kilós kristálycukor), majd ment a hűtőbe az egész néhány órára.

Pihentetés után összevágtam, és cukorbevonatot kapott.


Felkockázva
Cukormázzal



1 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta azzal a vastag töltelékkel...! Ez az egyik gyengém sütiben. ;-)

    VálaszTörlés