2013. december 22., vasárnap

Mézeskalács

Minden évben sütök mézeskalácsot, de minden évben másik recept alapján. Idén Teller-cake receptjét próbáltam ki, és nem csalódtam benne.

A receptet szó szerint betartva készítettem, az alábbiak alapján:

50 dkg liszt
35 dkg méz
2 tojás
1,5 tk szódabikarbóna
4 ek olaj
3 ek víz
13 g mézes fűszerkeverék

Először a mézet és a tojásokat keverjük habosra, majd jöhet az olaj és a víz. Ezután kanalanként keverjük hozzá az előre összekevert lisztes-mézesfűszeres-szódabikarbonátos keveréket. Egy nagyon lágy tésztát kell kapjunk, de semmi pánik, mert így jó. Legalább két órára tegyük be a hűtőbe, utána dolgozhatunk vele. Fél centi vastagra nyújtjuk, szaggatjuk, és sütőpapíros tepsire rakjuk. Előmelegített 180 fokos sütőben pár perc alatt megsütjük. Vigyázzunk, csak épp legyen színe, mert ha nagyon megsütjük, akkor kemény lesz.

Díszíteni én tojásfehérje és porcukor keverékével szoktam. Most piros és kék ételfesték segítségével 3 színben készült a máz. És természetesen a fiaim segítettek díszíteni.

Ákos kedvenc mintája




2 megjegyzés:

  1. Micsoda felhozatal, gyönyörűek! <3 Békés, áldott karácsonyt kívánunk Nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük, és mi is kívánunk nektek Boldog, békés karácsonyt!

      Törlés