2014. április 27., vasárnap

Isler, mert néha ilyen is kell

Nagyobbik fiam sokszor kérte már hogy ne linzert, hanem csokival bevont lekváros sütit csináljak neki. Hát most jött el annak az ideje, hogy én ilyennek nekifogtam, és hatalmas sikert arattam a fiamnál, mikor hazaért az egész napos horgászatból, és szembesült a neki készített süteménnyel.

Hozzávalók:
50 dkg liszt
32 dkg vaj
15 dkg porcukor
2 tojás sárgája
1 citrom reszelt héja
1/2 vanília kikapargatott magjai
csipet só


Töltéshez:
baracklekvár

Bevonáshoz:
10-10 dkg fehér-, és étcsokoládé
kevés olaj

Először a lisztet a vajjal elmorzsoljuk, majd jöhet a többi száraz hozzávaló, végül a tojások sárgája. Nem kell megijedni, kell egy kis idő, hogy szépen összeálljon a tésztánk. Ha már szép homogén a tészta, akkor mehet a hűtőbe pihenni legalább fél órára.

A pihenő után kb 3 mm vékonyra nyújtjuk, és kör szaggatóval kiszúrjuk. Én most egy kisebb méretűt használtam. Előmelegített sütőben pár perc alatt sütjük. Amikor az aljának már van egy kis színe, akkor már készen vannak. Hagyjuk kihűlni a korongjainkat, majd lekvárral ragasszunk össze kettőt. Ezután jöhet az újabb pihenő, minimum 1-2 óra, de akár egy egész éjszakát is pihentethetjük, hogy a lekvár nedvességét magába szívja a süti, és a csokis bevonás során ne essen szét.

A bevonáshoz vízgőz felett csokit olvasztunk, kevés olajat is adunk hozzá, és lehet is mártogatni a sütinket. Amikor már kezd megdermedni a csoki, akkor ellentétes színű csokival csíkozhatjuk őket díszítésképpen.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése